Tavaly a sajtóban az igazságszolgáltatás szervei közül legtöbbet talán a Bács-Kiskun megyeiek szerepeltek. Ott derítették fel és tárgyalják többek között a Zuschlag-ügyet és Kolompár Orbán perét. Egy működő rendszer portréja.
Egyre több roma közéleti személyiség véli úgy, hogy Kolompár Orbánnak le kellene mondania elnöki székéről az Országos Cigány Önkormányzatban, mivel a közelmúltban vádat emelt ellene az ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt.
Kertész Lóránt, az OCÖ elnökhelyettese: Kolompár Orbánnak le kellene mondania elnöki tisztségéről, de legalább fel kellene függesztenie vezetői tevékenységét, amíg le nem zárul az eljárás.
Büntetőeljárás indult jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének alapos gyanúja miatt Bács-Kiskun megyében négy roma érdekképviseleti szervezet ellen, melyek közül az egyiknek Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a vezetője – közölte Szabó Ferenc, a megyei főügyész helyettese.
Újabb büntetőeljárás indult négy roma érdekképviselet ellen Bács-Kiskun megyében. Az egyik vezetője Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.
Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen a számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti...