K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Személyek: Budai György [X]
Akták: Tocsik-ügy [X]

Tocsik-ügy

Tocsik-ügy

Tocsik Márta ellen a Legfőbb Ügyészség 1996-ban indított polgári pert csalás gyanújával, majd az ügyben egy évvel később büntetőeljárási folyamat is megkezdődött. A jogásznő az ÁPV Rt.-vel kötött megbízási szerződések alapján mintegy 804 millió forintos sikerdíjban részesült az önkormányzatok belterületi földjeivel kapcsolatos követelések ügyében folytatott közvetítői tevékenységéért – a vádirat szerint azonban a pénzért érdemi munkát valójában nem végzett.

Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

A fehérgalléros bűnözés csúcsai

„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték.

Zuglobbi

Kőszeg Ferenc két hete nem kizárólag Magyar Bálintot leplezte le. Egyértelművé tette, hogy az egész „zuglói lobbi” a Tocsik-ügy bűnében fogant.

Kőszeg Ferenc: Sakk! Matt?

A Tocsik-ügyről mindenki tudta, hogy az nem Tocsik Márta és partnerei ügye, hanem a szocialista és a szabad demokrata vezetőké. Azt is tudta mindenki, de talán máig nem írták le, hogy az SZDSZ részéről a főszereplő nem lehetett más, mint Magyar Bálint.

Én tocsok, te tocsolsz, ő Tocsik - A nagy lopás II.

Tocsikolás az, amikor állami pénzek kerülnek magánszemélyekhez vitatható módon, vagy összegben, majd onnan tovább azokhoz akik akkor éppen rendelkeztek a közpénzek fölött. Mondhatjuk, hogy a politikai korrupció minősített esete.

Tocsik 8 milliárdot spórolt ügyvédje szerint

Ügyvédje szerint nem volt túlzott Tocsik Márta 804 millió forintos sikerdíjának mértéke, és a jogásznő felmentését kérte védőbeszédében pénteken.

A Tocsik- botrány

„Jelentôs megtakarítást értem el az állam, azaz mindannyiunk számára” – összegezte tíz hónapos munkájának hozadékát kissé archaikus stílusban Tocsik Márta, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, igyekezzen peren kívül megegyezni az önkormányzatokkal az úgynevezett belterületi földekkel kapcsolatos követeléseikrôl.

Híres emberek perei következnek

A nyári ítélkezési szünet után több közismert személynek kezdődik vagy folytatódik pere a bíróságok előtt.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Akták

Tocsik-ügy

Tocsik-ügy

Tocsik Márta ellen a Legfőbb Ügyészség 1996-ban indított polgári pert csalás gyanújával, majd az ügyben egy évvel később büntetőeljárási folyamat is megkezdődött. A jogásznő az ÁPV Rt.-vel...
Postabank-ügy

Postabank-ügy

„A PB-sztori valójában már az 1997-es betétesi roham előtt elkezdődött, amikor a megtakarítók egy része elveszítette bizalmát, és kiváltotta postabanki betétjét. Nyilván azt látták, amit nem...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
 
 
Tasz Transparency International cee trust norway grants