Lemondott posztjáról szerdán a szlovén mezőgazdasági miniszter. Milan Pogacnik egy nappal azután vette a kalapját, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki egy feltételezett korrupciós ügyben.
Kamerák kereszttüzében saját kezűleg lökött vissza a székébe Ignazio La Russa olasz védelmi miniszter egy újságírót, amikor az szerdán Rómában bekiabálásaival harmadszor szakította félbe meg Silvio Berlusconi miniszterelnök sajtóértekezletét.
Le akarja tartóztatni a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) a román Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik szenátorát, ezért a román parlament felsőházától a honatya mentelmi jogának a megvonását kéri.
Gyanúsítottként hallgatta ki a szlovén rendőrség a kormány mezőgazdasági miniszterét egy korrupciós ügyben - jelentette a szlovén közszolgálati rádió és televízió. A rendőrség által is megerősített értesülés szerint öt embert vettek őrizetbe.
Milánóban folytatódott, de néhány óra múlva elnapolták az olasz kormányfő elleni büntetőpert, miután Silvio Berlusconi elfoglaltságára hivatkozva a mai tárgyaláson sem jelent meg.
Felére csökkenti, később pedig fel is számolja részesedését a Gripen vadászgépeket is gyártó svéd SAAB konszernben a brit BAE Systems, amely ellen - zömmel kelet-európai, köztük magyarországi Gripen-tranzakciókkal kapcsolatban - korrupciós eljárás is folyt Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.
Osztrák bankok 2 milliárd euró tisztára mosásában működtek közre az olasz maffia számára 2005 és 2007 között, ezt állítja a "Profil" című osztrák hetilap legújabb száma.
Ismert román politikusokat és üzletembereket is kellemetlenül érinthet Románia egyik legnagyobb városa, Craiova polgármesterének őrizetbe vétele, akit korrupciós bűncselekmény gyanújával helyeztek vizsgálati fogságba - írta pénteken a román sajtó.
Szlovákiában a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a hatóságok kivizsgálják az állampolgárok magánvagyonának eredetét. Ezt a most elfogadott vagyoneredeti törvény teszi lehetővé.
A magyar kormány 2001-ben döntött a NATO csatlakozás után időszerűvé vált harcászati repülő erők fejlesztéséről. Sokáig az Egyesült Államok F 16-os vadászrepülők bérbeadásáról szóló ajánlata...