language

Hírek

Schadl György titkárnője intézkedett, cserébe csak a bevétel felét kérte

Sz. Balázs második alkalommal állt a Fővárosi Törvényszék bírája előtt tanúként. Az elítélt végrehajtó korábban úgy nyilatkozott, hogy tartott Schadl Györgytől, ezért adta át Schadl titkárnőjének a kért összegeket. Azt azonban már nem tudja, hogy a végrehajtók elnöke valóban kérte és meg is kapta ezt az összeget a monori végrehajtótól. Pedig nem kevés pénzt küldött Schadlnek, több mint 190 millió forintot adott át a titkárnőjének.

Az ideológiailag fontos tárgyakból képeznék a tanár szakosokat az NKE-n

Nem tudta maga alá gyűrni a tanárképzést a kormány, ezért kivételezett helyzetbe hozott „saját” egyetemén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen indíttatna ilyen szakot.

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.