We use cookies.

Learn more

Kijött az első európai antikorrupciós jelentés 2014. február 3.

Az eredeti céldátumhoz képest majdnem fél éves csúszással, február 3-án tette közzé az Európai Bizottság az első Európai Antikorrupciós Jelentést. A jelentés kiadását több mint két éves munka előzte meg, és a bizottság szakértőin túl számos külső, helyi tanácsadó vett részt a folyamatban.

Az elemzés célja egyrészt, hogy uniós szinten feltárja legjellemzőbb korrupciós problémákat, ezen felül a jelentés a 28 tagország értékelését is tartalmazza, részletezve a leginkább korrupciós kockázatot jelentő területeket. 

A K-Monitor különösen örvendetesnek tartja, hogy a riport nem a korrupció szűkítő, bünetetőjogi megközelítését, hanem egy tágabb, problémacentrikusabb meghatározását alkalmazza, amely bármely olyan tevékenységet magában foglal, ahol a köz vagy magánszfére szereplői magánhaszon szerzésére használják fel a rájuk ruházott hatalamat. Kiemelendő, hogy a korrupciós  kockázatok kezelésére ajánlásokat is megfogalmaz, még akkor is, ha ezek nem bírnak kötelező erővel. Az általános javaslatok között szerepel a kontrollmechanizmusok erősítése, a szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása, a politikai elszámoltathatóság növelése és az illegális pártfinanszírozás visszaszorítása. A kockázatos területek között egyrészt a helyi, reguionális vagy önkormányzati  szintet, az állami vállalatok felügyletét és a városfejlesztési és -építési területet, valamint egészségügyi szolgáltatásokat emelik ki. Reméljük, hogy az anyag a jövőben egy hatékony, uniós szintű antikorrupciós szakpolitika alapját jelentheti.

Nem véletlen, hogy az első antikorrupciós jelentés fókuszpontjában a közbeszerzés, illetve a közbeszerzési korrupció állnak – már csak azért is, mert egy 2013-as kutatás szerint aközbeszerzési korrupció közvetlen költségei több eurómilliárdos összeget emésztenek fel évente, ami természetesen az uniós források elosztásának hatékonyságát is erősen megkérdőjelezheti. A jelentés szerint álatalánosan elterjedtek a cégekre szabott, vagy túlzottan korlátozó  közbeszerzési kiírások, a tenderek felosztása, a megfelelő indok nélküli gyorsított eljárások, valamint a hirdetmény nélküli közbeszerzések lefolytatása: e praktikák célja az, hogy a közbeszerzők kiiktassák a versenyt, és a számukra kedves partnerrel szerződhessenek. Különösen sokszor fordul elő a szerződések utólagos módosítása is – természetesen a szerződő hatóság kárára. A legteljesebb mértékben egyet értünk a jelentés készítőivel abban, hogy a fenti trükköket első sorban  kockázatkezeléssel, szigorúbb ellenőrzéssel és szankciókkal,  tágabb körű, nyilvános adatközléssel és elektronikus szűrőeszközökkel, illetve az e-közbeszerzés kiterjedt használatával lehetne kivédeni.


Bár az anyag nem tartalmaz rangsort vagy pontozást, szinte az összes általános probléma visszaköszön a Magyarországról készített jelentésrészben is, ami azt jelzi, bőven akad még tennivaló a korrupció elleni harcban itthon is. A jelentés ugyan kitér a kormány korrupcióellenes stratégiájára, és arra, hogy számos pozitív kezdeményezés erősítheti a közszféra integritását.  Ugyanakkor civil szemmel az antikorrupciós program és az ehhez kapcsolódó munkacsoport tevékenysége nem tekinthető egyértelmű sikernek. Noha valóban civil kezdeményezésrecsatlakozott például a kormány a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a civil javaslatok nagy része felhigítva került a programba, a legutóbbi vállalások pedig egyenesen nevetségesre sikerültek. Nem is beszélve arról, hogy a kormány antikorrupciós tevékenységének célcsoportja csupán a köztisztviselők szűk rétege, és a program sosem célozta meg a korrupció sokkal súlyosabb, áthatóbb formáit, például a politikai vagy az egészségügyi korrupciót.

Számos civil szervezet és szakértő  véleményével összhangban ugyanakkor a jelentés is kiemeli, hogy Magyarországon egyre komolyabb korrupciós kockázatot jelent a protekcionizmus, a klientúrák erősödése és a hatékony jogi fellépés hiánya. Itt kerül említésre a bírósági rendszer átalakítása és tönkretétele is, amely amellett, hogy a fékek és ellensúlyok felszámolását jelenti, komoly korrupciós kockázatot hordoz.

Ki kell emelnünk, hogy a jelentés megemlíti a közérdekű bejelentőkről szóló törvény elfogadását is, pedig ahogy arra már többször is rámutattunk, a törvény nagyon súlyos hiányosságokkal küzd, és aligha fogja előmozdítani a közérdekű bejelentéseket.

Magyarországgal kapcsolatban a következő területekre koncentrál a riport:

Pártfinanszírozás:

Magyarországon a jelentés szerint nem történt előrelépés, sajnos, az országgyűlési választások átláthatóságáról szóló törvény pedig egyáltalán nem tette átláthatóbbá a pártok gazdálkodását, akik a továbbbiakban is csak sajtpapírszerűen lesznek kötelesek beszámolni bevételeikről és kiadásaikról. Ezt mi már csak azért is különösen felháborítónak tartjuk, mert miközben a cégekre és a civil szervezetekre egyre szigorúbb elektronikus beszámolási kötelezettséget írnak elő, a pártok különleges státuszt élvezhetnek, és miközben többszáz millió forintnyi közpénzből gazdálkodnak, nyugodt szívvel mondhatják, hogy “ nem látnak el közfeladatot“, ezért az állampolgároknak semmi közük az adataiakhoz. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a céges támogatók eleve csak illegálisan tudják a pártok a finanszírozni, ami különösen nagy korrupciós nyomást helyez a rendszer egészére. Nagyon fontos lenne a pártok gazdálkodásának sokkal szigorúbb mederbe terelése.

Közbeszerzés:

A közbeszerzési rendszer legfeltűnőbb hiánmyosságát jelzi, hogy a magyarországi ajánlatkérők a jelek szerint nem igazán szeretik a versenyt, számos esetben a közbeszerzési eljárás csak díszletet szolgáltat a kívánt szerződő partnerek kiválasztásához. A kontrollmechanizmusok erősítésének, és a hirdetmény nélküli és tárgyalásos eljárások visszaszorításának szükségessége mellett azt is előremutatónak találnánk, ha a közbeszerzési központi adatbázisbaszámítógéppel újrafeldolgozhatóan (CSV, XML vagy más, hasonló formátumban) kerülnének be az adatok, ez ugyanis nagyon megkönnyítené az elektronikus kockázatjelző rendszerek kialakítását. Magyarországon számos civil szervezet és kutatóintézet foglalkozik a korrupciós kockázatok felmérésével, elemzésével, akik sokkal hatékonyabban tudnák munkájukat végezni, és rámutatni a különös kockázatot jelentő beszerzésekre, ha számítógéppel feldolgozható formában is elérhetőek lennének a közbeszerzési adatok. Ez segíthetné a Közbeszerzési Hatóság ellenőrzési munkáját is.

Vagyonnyilatkozatok és összeférhetetlenség:

Számtalan alkalommal hangsúlyoztuk mi is, hogy a vagyon- és összeférhetetlenségi nyilatkozatoknak azért hatalmas a jelentőségük, mert segítségükkel kiszűrhető egyrészt a hatalmi visszaélésért cserébe juttatott illegális gazdagodás, illetve ellenőrizhető, ha az állami vezetőket magánérdekeik befolyásolják döntéseik meghozatalában. Súlyos problémát jelent, hogy ezt a két funkciót a magyar vagyonnyilatkozati rendszer semmilyen formában nem képes ellátni. Ezen segíthetne az átfogó, automatikus, akár adóhatósági vizsgálattal egybekötött ellenőrzés, a hozzátartozók vagyonnyilatkozatának elérhetősége, illetve az összehasonlíthatóság növelése (akár elektronikus eszközökkel is).
Sajnos nagyon is sokat mondó, hogy a köztisztviselőkre gyakorlatilag szigorúbb vagyonnyilatkozati és összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak, mint az állami vezetőkre.

Információszabadság és átláthatóság:

Közhely, hogy a korrupció megfékezésének alapja a minél szélesebb körű átláthatóság megteremtése. Bár a 2011-ben elfogadott törvény nem jelentett érdemi váltást, továbbra is jogértelmezési inkoherenciák akadályozzák az egységes jogalmkalmazást. Sajnálatos, hogy az ezek ellenére viszonylag hatalmas rést ütött az információszabadságról szóló törvény 2013 júniusi módosítása, amely megteremtette a “visszaélésszerű adatigénylés” fogalmát, mely ellen a K-Monitor, más szervezetekkel együtt, számtalan fórumon tiltakozott.  És bár a törvény igen részletesen írja elő, hogy milyen adatokat kellene elektronikusan közzétennie a közpénzből gazdálkodó vagy közfeladatot ellátó szervezeteknek, semmilyen szankció nem sújtja azokat az intézményeket, akik nem, vagy csak késve, illetve értelmezhetetlen formában bocsátják közre a közérdekű adataikat. Hozzátesszük, hogy a legritkább esetben érhetőek el közérdekű adatok adatbázisszerű formátumban a közszféra elektronikus oldalain, pedig ez számos esetbenmegkönnyítené a közpénzekkel való felelős gazdálkodás ellenőrzését, és hozzájárulna az átláthatóság magasabb szintjéhez.


Egészségügy/hálapénz
A politikai és a közbeszerzési korrupción túl valószínűleg az egészségügyi korrupció jelenti a legsúlyosabb korrupciós problémát Magyarországon, már csak azért is, mert a hálapénz intézménye miatt talán ezzel találkoznak a leggyakrabban az állampolgárok. A probléma súlyosságát és elterjedtségét jól jelzi, hogy nemcsak a jogszabályok, de a közvélekedés szerint sem egyértelmű, hogy a hálapénz korrupciót jelent-e.  Sajnos ezen csak átfogó egészségügyi stratégiaváltás segíthet.

Lederer Sándor, a K-Monitor közpénzfigyelő iroda igazgatója személyes kapacitásában hozzájárult az EU anti-korrupciós jelentésének Magyarországról szóló részének elkészítéséhez.