Schmitt Pál volt államfő csütörtökön közleményben kommentálta annak a jogorvoslati eljárásnak az eredményét, amelyet a plágiumbotránya után, a doktori címének visszavonása miatt indított.
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről.
Kedden a jogászok egyezkedésével újabb forduló zajlott abban a Schmitt Pál által kezdeményezett eljárásban, amelyben az egykori köztársasági elnök formai okokra hivatkozva próbálja elérni a Semmelweis Egyetemen, hogy semmisítsék meg a doktori fokozatát visszavonó szenátusi határozatot.
Peren kívüli egyezséget ajánlhat a Semmelweis Egyetem Schmitt Pálnak - értesült az [origo]. Schmitt szerint az egyetem megsértette az eljárási szabályokat, amikor megfosztotta őt a doktori címétől, és ezt egy szakértői vélemény is igazolja, ráadásul valószínűleg az egyetem is tisztában volt vele, hogy átlépi saját hatáskörét.
Egymilliós adománnyal kezdte a jótékonykodást volt köztársasági elnökként Schmitt Pál. Az egykori államfő 54 milliós keretből segítheti meg a civil szervezeteket, s elsőként egy fogyatékkal élő fiatalokat támogató alapítványt választott.
Felfüggesztette Tóth Miklós dékán és helyettese Szalma László megbízatását Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt.
Visszakozott Schmitt Pál, mégsem kell neki az állami villa, noha már gőzerővel keresték neki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. munkatársai is. Olyannyira, hogy a Blikk információi szerint több házat Schmitt Pálék személyesen is megtekintettek.
A volt államfő irodája hétfői közleményében hangsúlyozza: Schmitt Pál az ország jelenlegi gazdasági helyzetére tekintettel döntött így, megköszönve a kormánynak azt a lehetőséget, hogy a hatályos törvények értelmében állami ingatlant biztosítottak volna lakhatásához.
Már a lemondásától számított két héten belül, még áprilisban megtette az első jogi lépéseket Schmitt Pál volt államfő a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen - derült ki most.
2009 nyara óta egyre több gyanús esetre derült fény a korábbi BKV-vezetés idejéből, de a vállalat körüli visszaélések lavináját Szalainé Szilágyi Eleonóra ügye idézte elő. 2009 júliusában...